Új év új célok

A Pető András Főiskola szakértőivel karöltve, elkészítettünk két új iDoctum szoftvert, melyeknek a Színvarázs és a Kis felfedező elnevezést adtuk. A tananyagok az SNI, vagyis a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számára készültek, egyfajta innovációt hozva az oktatásban.

Fontos célunk volt, hogy a gyermekek színészlelését és színfelismerését játékos formában próbáljuk meg fejleszteni. Ezt hivatott szolgálni a Színvarázs tananyagunk.
A Kis felfedező pedig egy olyan digitális program, mely a gyermekek térbeli tájékozódását síkban fejleszti, miközben számolni is megtanulnak.

Kiváló elismerése munkánknak, hogy e két termékünk a neves SIIA CODiE Awards díj várományosa a „Legjobb szoftver megoldás a sajátos nevelési igényű diákok számára” kategóriában.

Szeretnénk bemutatni Képfejtő elnevezésű legújabb nyelvoktató játékunkat, melynek küldetése, hogy a tanulóknak vizuális módon nyújtson segítséget az idegen nyelvű szavak elsajátításában, játék közben észrevétlenül fejlesztve szókincsüket.

iDoctum.hu egy felhasználóbarát honlap

Az iDoctum.hu idén kapott új külsőt, annak érdekében, hogy minden felhasználó könnyen megtalálja az általa keresett tartalmat és azt bámilyen eszközön meg tudja tekinteni. Legyen az okostelefon, tablet vagy asztali számítógép. Azonban nem csak külsejében, hanem a honlapot működtető motor is lecserélésre került, így sokkal gyorsabban töltődik be és a felhasználók gyorsabban böngészhetik tartalmát. E mellett egy gombnyomással ingyenes demokat is letölthetnek és kipróbálhatják interakív oktatási anyagainkat.

A fentiek ismeretében a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) az iDoctum.hu honlapot Felhasználóbarát honlapnak minősítette. Így a honlap csatlakozott az immáron 120 honlaphoz, amelyek ezt a titulust viselik. Jelezvén, hogy az oldal látogatói elégedettek lesznek annak tartalmával. Ezt a címet minden honlap 2 évig viselheti, így biztosítva a folyamatos megújulást.

 

Az iDoctum a legjobb 12-ben a World Summit Díj-on

Kihirdetésre kerültek a World Summit Awards 2015 elődöntősei. A döntést Bakuban Azerbajdzsán fővárosában hozta meg a WSA Vezető Zsűrije. 386 termék közül kellett választaniuk, amely 86 különböző országból érkezett. Az elődöntősök között 97 jelölt található, amely 8 kategória között oszlik el. Az iDoctum – A fényterjedés tulajdonságai az Oktatás és Tudomány szekcióban szerepel és egyike azoknak a 12 szerencsés jelölteknek, akik várományosai a 2015-ös World Summit Díjnak. A verseny igen kiélezett, hiszen olyan országok termékeinél kell jobbnak bizonyulnia, mint Litvánia, Egyiptom, Namíbia, India, Spanyolország, Kuvait, Új-Zéland, Írország, Argentína, Brazília és Németország.

A hivatalos közlemény itt olvasható.

A hivatalos lista innen tölthető le.

iDoctum a World Summit Díjon

A World Summit Award (WSA) a világ legjobb e-Content és leginnovatívabb IKT-alkalmazásainak kétévente megrendezésre kerülő versenye.

Miután a hazai E-fesztivál díjunk mintegy előválogatója ennek a világdíjnak, így különösen nagy örömmel tölt el bennünket, hogy egy újabb fordulón túljutottunk a tananyagunkkal világszinten is ezen a tartalomipari versenyen.

Az eredményhirdetésre szeptember végén kerül sor.

Tovább